20.Fejezet

Hello evribodii :D Ezeréve nem jelentkeztem és annyira nyomorultul érzem magam emiatt. :(  Viszont most meghoztam az új részt! :D Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket és a véleményeket még mindiiig várom a kommentekben! SOK EZER MILLIÓ TRILLIÓ PUSZI: *ren*

Mindannyiunk életében eljön az a pillanat amikor a szüleid ellen lázadsz vagy éppenséggel csak elérkezettnek érzed kizárni őket az életedből.Ilyenkor egyikünk se tudja pontosan hogyan közölje ezt velük vagy éppenséggel,hogy kezdjen el erre az útra rátérni, de az érzés belülről egyre jobban feszít és a késztetés, hogy egyszer kitörjön csak jobban erősödik, míg egyszer csak előbukkan és akkor nem éppen a legkedvesebb arcát mutatja meg. Így történt ez annak idején velem is amikor úgy döntöttem, hogy elköltözöm otthonról, de nem tagadom a sok megaláztatás ellenére nővérem szeretete hihetetlenül hiányzik. Ő volt az egyetlen aki jóban rosszban kiállt mellettem, aki igazándiból felnevelt engem...és most hiába hívom a telefonja vagy foglalt vagy nem elérhető. Pedig nagyon nagy szükségem lenne a segítségére, hisz csak rajta keresztül tudok az otthon maradt pénzemhez jutni. Ám a hatalmas elmélkedésem közepette nem hallottam meg a folyosón kopogó cipősarkakat és csak akkor figyeltem fel rá amikor már a kórterem ajtaja előtt láttam egy ismerős árnyat. És ez az árny nem éppen azt a személyt rejtette akit látni szerettem volna. Másodpercek elteltével az ajtó kinyitódott és megláttam anyám eszelős tekintetét amit végigfuttatott rajtam és amivel kétségbeesetten kereste a tekintetem, amit persze hiába akart látni, hisz én kitartóan figyeltem Louis arckifejezését.
-Karen! Nem tudom minek jöttél ide és legfőképpen nem tudom mit akarsz, de egyet tudjál. Nem fog a beszéded engem meghatni,hisz már nem az a félős kisgyerek vagyok akinek parancsolgathatsz. Komolyan nem érdekel milyen érvvel próbálsz hazarángatni, mert nem fogok visszamenni és újra kezdeni 18 év szenvedését. Életemben először boldog vagyok, hisz találtam magam mellé egy olyan embert, aki teljes mértékben támogat és mellettem áll és ha ez nem lenne elég az élet megmutatta nekem  milyen fontosak számomra a barátaim. Hisz itt van nekem Louis, aki nélkül létezni se bírnék és nem azért, mert gazdag vagy mert rendkívül okos. Hanem azért mert ő olyannak szeret amilyen vagyok és ezen nem akar változtatni. Mikor kiderült, hogy buzi vagyok akkor is teljes vállszélességgel vállalta fel, hogy ő márpedig a barátom. Szóval egy rossz szavad se lehet az életemről!
-Márpedig van és ezt te is jól tudod. Ameddig én élek és az anyád vagyok én addig az utadba fogok állni akármi is legyen. Akárhova fogsz menni én megfoglak találni és érzelmileg ki foglak csinálni. És ez ellen te nem fogsz tudni semmit se csinálni hiszen az ANYÁD VAGYOK és örökké az is fogok maradni. Szóval ha te ezt akarod hát legyen. Te nem jössz vissza hozzám, akkor én megyek majd hozzád visszaút nincs és nem érdekel a véleményed. Viszont abba gondolj bele, hogy ezzel szegény kis homokozó társadnak is ártasz!
-Ha ennyire nem tetszik, hogy mi lett a fiadból akkor mégis miért akarod végignézni az életem végkimenetelét? Nyugodtan hagyhatnál magunkra és hagyhatnád hagy oldjuk meg ketten hogyan fogunk mi boldogulni az életben, de nem neked ebbe is bele kell szólnod és muszáj dirigálnod. Akkor legyen engem nem zavar a 18 év alatt ezt már pont megszoktam. Látod, rajtam már nem találsz pontot ahol meg tudnál sérteni és szerintem ez az egyetlen dolog ami neked fáj az életben.-mondatom úgy látszik telitalálat lett anyámnál,mert most az egyszer láttam megszeppenni. Viszont kezdeti lelkesedésem és bátorságom kezdett alábbhagyni így kezeinél fogva megfogtam anyámat és kitoltam a kórterem ajtaján. Ha pedig vissza szeretne jönni ide...ez egy kórház ahol rossz hatással van a beteg emberekre. Miután megbizonyosodtam abban,hogy elment leültem barátom ágyára ès addig sírtam míg meg nem szólalt a telefonom amin egy olyan szám állt amit nem ismerek. Egyáltalán milyen szám kezdődik így? És miért keresnek engem hajnali fél egykor?

19. Fejezet

Hello babjocskák!:) Megjelentem én is. Tudom sokat, nagyon sokat nem voltam itt és szegény *ren*-re hagytam a munka nagy részét, de nem volt és még most sincs gépem, de a telefonom most összehoztam valamit. Úgy döntöttünk, hogy még egy ideig folytatjuk a blogot, nem fejezzük be 20-nál, hanem viszünk bele még pár csavart. A rész nem lett a legjobb, de azért remélem elviselhető lett. Oh és ha van benne hiba, sajnálom igyekeztem.

Lassan ébredtem fel egy kényelmetlen, álmatlan helyzetből. Teljesen kómás voltam, mikor magam mellett kezdtem tapogatózni, de nem éreztem mellettem Liam-et. Megpróbáltam, nem találgatni, hogy merre lehet, hanem inkább a keresésére indultam, miután magamra vettem egy boxert. Az egész házat körbe jártam, de kedvesemet sehol sem találtam. Oh mily költői lettem hirtelenjében. Mindegy a lényeg, hogy Liam-et nem találtam, szóval felmentem a szobámba, és felöltöztem teljes harci díszbe. Pár perccel később a telefonom pittyegni és rezegni kezdett. Megnéztem ki is keres, amikor rájöttem, hogy csak üzenet és, hogy attól érkezett akit annyira keresek. Mikor elolvastam a vér is meghült az ereimben. Nem tudtam most mit tegyek, menjek be Louis-hoz, vagy sem?! Ha bemegyek csak plusz egy ember vagyok az ágya mellett, akiről úgy sem fogja tudni, hogy ott van, vagy sem. De ha nem megyek, olyan leszek, mint egy senki, aki nem is a barátja csak elütik együtt az időt. Emiatt is gondoltam arra, hogy mielőtt bemegyek, csinálok valamit, ami teljesen rám vall. Így jutott az eszembe, hogy írok neki egy dalt, hiszen ebben régen nagyon jó voltam és a gitárt is jól kezelem. Elkezdtem keresni a nagy kupiban és végül a fürdőben találtam rá, ami elég meglepő, hiszen sosem gitároztam a itt. Kivittem hangszeremet, a szobámba és neki kezdtem a dal írásnak. Lassacskán ment csak, mert eleinte, nem tudtam, hogy lassú, vagy gyors legyen, végül a melankólikus ritmusú dal mellett foglaltam állás pontot. Percekig csak fogtam a gitáromat és egy akkordot játszottam, míg egy lassú dallam az eszembe nem jutott, a szöveg, pedig egyből jött. "I'm broken, do you hear me? I'm blinded, 'cause I can't see you through my tears." Itt egy kicsit megálltam, hogy lejegyezhessem ezt egy papírra, mielőtt elfelejtem, de ekkor csöngettek. Nem tudtam ki lehet az, mert én senkit sem vártam, de persze elindultam kinyitni. Csak a lépcső aljánál vettem észre, hogy a gitár a kezemben maradt, így azt csak eldöntöttem, majd az ajtóhoz léptem. Mikor kinyitottam megdermedtem, mert két nagyobb darab rendőr állt a küszöböm előtt és meredtem néztek engem. -Ön Mr. Horan?-csak bólogatnk tudtam, mert ötletem sem volt, hogy mit szeretnének tőlem és, hogy miért vannak itt. -Mr. Paynet hol találjuk? -Öhm a kórházban van az egyik barátunkkal.-mondtam gyorsan és vártam, hogy megmondják végre, hogy miért vannak itt. -Rendben. Akkor megtenné, hogy velünk jön?-nem tudtam mást tenni, mint velük menni, különben biztos jött volna a bilincs arra meg most nem volt szükségem. Kimentünk a házból én bezártam, majd beszálltunk a rendőr autóba és persze én hátul ültem és úgy éreztem magam, mint valami bűnöző. Oldalra nézve csak az elmosodó tájat láttam, ha pedig előre néztem, csak a két rendőrt és a kocsi műszerfalát láttam az úton kívül. Egy örökké valóságnak tűnt így, hogy valaha is odaérek, de végül megérkeztünk a kapitányságra, ahol végre megtudhatom, hogy végülis mi a franc bajuk van most velem. Egy szobába kísértek, ahol volt egy asztal, három szék és egy tükör, ami szerintem nm tükör volt, hanem azon keresztül figyeltek engem. Vagyis én erre gondolok, hiszen a legtöbb filmben is ez van. Leültettek az egyik székre, levették a bilincseim, majd szembe ültek velem. A kezemen piros csíkok jelezték, hogy elég szoros volt a karperec, de most nm tudtam ezzel sokat foglalkozni, csak kicit megdörzsöltem. -Rendben Mr. Horan, most feltennénk önnek pár kérdést.-bólintottam és vártam már, hog ennek vége legyen, mert a türelmem is véges. -Mennyire ismeri jól Mr. Paynet?-tágra nyílt a szemem. Mi történt Liamel? Vagy miért kérdeznek róla? -Nagyon jól ismerem. A legjobb barátom és az osztálytársam. Miért érdeklődnek felőle? Valami baj történt vele?-kezdtem aggódni de az egyik rendőr csendre intett. -Itt most csak mi kérdezünk. Mikor látta utoljára őt és mikor találkoztak? -Ma és ő most épp a kórházban van egy barátunkkal, mint ahogy már említettem.-az egyikük valamit jegyzetelni kezdett, de gondolom csak azt, hogy mit mondok. -Rendben, akkor egy utolsó kérdés. Maga rabolta el őt? És ha igen miért engedte el? -Én elrabolni őt? Nem raboltam el, mindig is oda ment ahova akart én em szabtam meg a dolgait! Ki mobdta ezt?-telesen ideges voltam és már álltam a szék pedig mögöttem feküdt a földön. -Kérem üljön vissza. Mi csak egy feljelentést kaptunk Mrs. Paynetől, hogy a fiát maga elrabolta.-hát ez kész röhej! Hogy én elraboltam a fiát?! Ez a nő nem normális. -De én nem raboltam el! Önszántából jött velem és mivel elmúlt 18 ez normális. -Mi értjük ezt, de amíg nem tisztázza ezt a dolgot Mr. Payne és az édesanyja, addig itt kell maradnia. Kap egy szép cellát, ahol pihenhet míg nm lesz minden rendben.-mi van?! Cella?! Ezt nem gondolhatják komolyan! Nem álltam ellen, mikor rámrakták a bilincseket, megint. Nagyon idegesített, hogy ezt tette velem ez a nő, de nem tudtam mit tenni, csak várhatok az ítéletre és reménykedhetek benne, hogy tisztázv lesz minden és nem kerülök rendes börtönbe.

18.Fejezet

Sziasztok!! Mint látjátok meghoztam egy új részt amit igen nagy küzdelmek árán tudtam csak meghozni nektek, de MEGOLDOTTAM!! :D Az egész fejezetet telefonról írtam úgyhogy, ha valami hiba van benne ne hari...nem mindent vettem észre! Képet sajnos valamiért nem rakott be a Blogger, de ígérem, hogy valamikor majd pótlólag rakok ki! :) Jó olvasást a komikat mindiiig szívesen várjuk ( de ezt szerintem már tudjátok) *Ren*
ui: virtual hug to everyone

-Liam-

Kezeimmel a sötét folyosón tapogatóztam végig,hátha megtalálom a villanykapcsolót,de persze ilyen idegállapotban semmit sem egyszerű felfedezni. Így hát remegő kezekkel belekapaszkodtam a lépcső korlátjába és megindultam fölfele. Amint megtaláltam a szoba kilincsét óvatosan lenyomtam és az első kezem ügyében lévő pólót felrángattam magamra és már indultam is vissza az előszobába ahol a kulcsok között kutatva feltörtek bennem az emlékek amik mind Louis-al történtek meg. Annyi mindenen mentünk keresztül együtt és most miattunk van bent az intenzív osztályon. Viszont gondoljunk bele a ténybe,hogy az orvosok adtak neki esélyt...legalább van miben bíznunk. De így se nyugodtam le és futva rohantam ki a bejárati ajtón. Kezeimmel állandóan próbáltam egy taxist leinteni,de szerintem mindenki tiszta őrültnek nézett aki elhaladt mellettem,hisz lóbáltam a kezem összevissza és ha ez nem lenne elég mindez hajnali háromkor történt.De én csak töretlenül futottam míg meg nem láttam egy ismerős hajszerkezetet imbolyogni előttem. Lábaim erősen elfáradtak én mégis töretlenül futottam,hogy utolérjem az előttem sétafikáló emberkét aki sejtéseim szerint az egyik ismerősöm. Mikor már csak egy-két méter választott el minket futásommal felhagytam és gyors, hosszú léptekkel megközelítettem és elé léptem amilyen gyorsan csak tudtam. És, igen akkor fedeztem fel, hogy nem tévedtem Zayn állt előttem egy kissé ittas állapotban. Szerencsémre nem volt annyira kiütve, mint azt megszokhattuk tőle ám tekintete így is fátyolos volt és rideg. Kezeimmel erősen átfogtam a derekát és odahúztam egy közeli padhoz, hogy leültesse, míg egy kicsit jobban lesz. Amint leültettem volna fejével egy üres helyet keresve előrehajolt és kidobta a taccsot míg én támogatólag ott álltam mellette hátha elveszti egyensúlyát. Kezeimet még mindig a hátán és a derekán tartottam mikor felegyenesedett és szemeivel végignézett rajtam és mintha valami apró felismerés futott volna végig a szemein. Arcán minden izom megfeszült egy pillanatra, majd egy éles mosoly bukkant elő arcán. Kezeivel erősen megölelt és addig tartott, így mígnem már én éreztem magam zavarban pedig hát én bírom, ha egy fiú ölelget.
-Liam?? Komolyan, te vagy az? Hallottad mi történt Louis-al? Amint meghallottam felszálltam a legelső buszra és elindultam hozzátok csak olyan csábító volt ez kis kocsma és hát elment az idő. Pedig én ezt most nem engedhetném magamnak, hisz a barátunk a mi összekapcsoló erőnk a kórházban van és én mégis csak a magam fájdalmára tudok gondolni, most iszonyatosan szégyenlem magam...
-Zayn! A lényeg az, hogy gondoltál még a barátaidra és próbáltál idejönni ahol a baj van. Nagy szükségünk lesz rád, hisz sokat jelentesz mindannyiunknak és mindenki örülni fog neked abban biztos vagyok! Most viszont hívjuk fel a közeli taxiállomást és kérjünk egy fuvart a kórházhoz ahol megnézzük Louis-t és hátha akkor már adnak neked is valamit amitől jobban leszel....gyere!
Egy félóra múlva már magunk mögött hagytuk a rosszullétet és egy rakat pénzt Zayn-el és együtt vártunk arra a kórház folyosóján, hogy megnézhessük Louis-t aki állítólag még mindig mély kómában fekszik. Egyenlőre még az orvosok sem tudják mikor fog felkelni belőle, de állandóan azt hajtogatják, hogy ha nem ébred fel 2 hét múlva végleg leállítják az életéhez szükséges gépeket és azzal barátunk szívét is. Amikor ezt megtudtuk mindketten egymásra néztünk és a felismerés sokkjából felkelve sírásban törtünk ki, hisz ez nem történhet meg. Louis volt mindenkinek a barátja ő miatta vagyunk egyáltalán így együtt és ő tette lehetővé, hogy megismerjem ezeket a fiúkat kik állandóan itt vannak mellettem bármi legyen is.
Igazából az egész barátságom Louis-al még az általános iskola első osztályában kezdődött. Már akkoriban is mindenki strébernek tartott pedig akkor még mindenki szeretett tanulni, de én már akkor tudtam írni, olvasni, sőt már énekeltem is magántanárnál. Ezektől a képességeimtől fogva senki nem szeretett volna mellém ülni és ez hónapokon át tartott mígnem az egyik szünetben ki nem nyílt az osztályterem ajtaja. A szünetekben mindig én voltam az egyetlen gyerek aki bent maradt az osztályteremben, hisz minek mentem volna ki ha nincs egyetlen egy barátom se akivel beszélgessek vagy játsszak? Ez persze akkor se történt másként és épp a padomnál ülve olvastam amikor megnyikordult a kis osztálytermünk kék ajtaja. Az egyik osztálytársam lépett be rajta Louis Tomlinson akin, mint mindig most is egy kantáros kék nadrág volt csíkos pólóval és kilógó kék zoknival. Haja eléggé összevissza állt de talán pont ez a haj illett hozzá a legjobban hiszen alapjában nagyon vidám és kissé pimasz fiú volt. Aztán egyre csak beljebb sétált és elindult a padom irányába. Gondoltam magamban biztos csak itt hagyott valamit, de mikor már csak pár méter választott el minket mosolyogva odaköszönt nekem.
-Szia! Ugye Liam-nek hívnak? Én Louis vagyok, de gondolom ezt már tudod. A tanárok mondták, hogy melléd kell ülnöm, hátha te jó hatással leszel rám.- és igen tudom nem történt semmi akkor abban a percben, de amint mellém ült egyre jobban megismertük egymást és ez vezetett oda ahol most vagyunk. Louis lett az egyik legjobb barátom és komolyan mindig ott van nekem ha szükségem van rá, mint ahogy én is neki. És tudom, hogy most szüksége van rám és előre megígérem neki, hogy én igenis megfogok érte tenni mindent csak, hogy újra lássam huncut mosolyát és kissé kipirult arcát ahogy a boltban a legfrissebb répákért küzd.

Köszönjük!

El se hisszük, hogy megcsináltááátok! 4000! oldalmegtekintés és 14 imádnivaló feliratkozó! Életünk legboldogabb perceit okozzátok most nekünk...fantasztikusak vagytok! Reméljük együtt eltudunk jutni az 5000-ez is, hisz veletek bármire képesek vagyunk. A történetet ennek örömére próbáljuk még kicsit hosszabbítani,de 25 résznél többet eddig se terveztünk! Addig is jó olvasást és a kommenteket továbbra is nagyon várjuk. Puszilunk/ölelünk mindenkit! *klau* és *ren*

17.Fejezet

 SZiasztoook Minyonoook!!! :)  Itt a várva várt rész...hm...igazából csak annyi, hogy remélem tetszeni fog, és remélem h kapunk pár komit :) pápusziőááá *ren*

-Liam-
Annyira sötét volt amikor még felkeltem,hogy a szobában nem láttam mást csak a tárgyak sziluettjét,de rögtön levágtam hol is vagyunk,Niall szüleinek a szobájában. A paplan,párnák sőt még mi magunk is összevissza terültek el és az egyetlen dolog ami összetartotta őket az is az én kis barátom Niall volt. Annyira édesen szuszogott a franciaágy rengetegében,mint egy kisbaba izmai mégis élesen körvonalazódtak az éjszaka fényében. Kintről az ablak felől egy bagoly huhogását hallottam meg, majd valamiféle mocorgásra lettem figyelmes. Barátom felé pillantottam,de ő mélyen aludt szóval biztos nem ő lesz az. Lassan,de biztosan felálltam az ágyról majd megfogtam a legközelebbi tárgyat ami a kezem ügyébe esett és elindultam az ajtó felé. Lehetséges,hogy nem a megfelelőbb szerszám ez, hogy valakit véglegesen kiüssek, de nézzétek, hisz van sarka. Igen, tudom egy magassarkú nem nagy támadó eszköz, de sokkal jobb a semminél.Szóval megindultam az ajtó felé majd egy hirtelen mozdulattal kinyitottam és kimentem a folyosóra.A ház belsejében semmi nem történt igazából,  míg meg nem hallottam egy halk székropogást a konyha felől. Bátortalanul ám, de nekileselkedtem a lépcsőnek és óvatosan nyikorgás nélkül lejutottam. A hirtelen belém áramló adrenalintól vezérelve megközelítettem a konyhát ahonnan halk suttogás szűrődött ki. Több perc hallgatózás után azonban meghallottam egy ismerős szójárást. "Baboj" Hmm ki is szokta ezt mondani? Hát, hogy nem jutott eszembe Louis! Egy hirtelen mozdulattal berúgtam a konyha ajtót és igen Louis állt ott és az egyik haverja Harry és épp a hűtőben kotorásztak.
-Ti még is mit műveltek itt?- kérdeztem kissé kétségbeesetten, hisz a konyhai óra szerint hajnali fél4 volt..
-Hát tudod az úgy volt, hogy megakartunk titeket lesni, de nálad nem volt otthon senki így ide jöttünk, de Te lelőtted a poénunkat. Csak megakartuk lesni, hogy alszanak a buzik. Biztos nagyon aranyosak lettetek volna összebújva. Eltudom képzelni ahogy kis kifli-nagy kifliben alszotok. Hjaaaj de romantikus lett volna.
-Lehet,de inkább örülök annak, hogy itt találkoztunk és nem máshol. Tudod lehet, hogy jóba vagyunk de a hálószoba titkainkat nem szeretnénk kiteregetni nektek... - igazából semmit nem szerettem volna elmondani nekik és főleg nem akartam azt, hogy felmenjenek az emeletre, mert akkor megtudják, hogy a főhálószobában voltunk..és az enyhén szólva nem lenne jó,mert akkor egész életemben ezt mondogatnák nekem. DE, azt még mindig nem fogtam fel igazából miért jöttek ide..mondjuk lehet, hogy tényleg azért, hogy meglessenek minket de akkor meg minek hozta ide Louis Harry-t? Talán ők is beismerték, hogy buzik? Bár, ez olyan lehetetlennek tűnik, de ha belegondolok nagyon sokat szoktak együtt lenni, de biztosan nem ezért inkább csak Louis meg akart minket viccelni. Ám ekkor meglátom mire megy ki a játék még mindig. Harry beáll az ajtóba és Louis kifut a folyosóra. Annyira gyorsan történik minden, hogy hirtelen azt se tudom merre kéne mennek, de ekkor nekirohanok Harry-nek aki a nagy lendülettől hátraesik így gyorsan kifutottam Louis után és egy jól célzott ugrással leterítem a földre.
-Louis? Hova-hova ilyen sietősen? Ha Niall érdekel csak az én testemen keresztül!!
-Mi van velem?- jött ki a szobából az én szerelmem kissé kócos,bozontos hajjal ami tudom, hogy miért van de ezt senkinek  sem kell tudnia. Alsógatyája lazán lógott csípőjéről és ahogy egyre közelebb lépkedett felénk én egyre csak lábait néztem és khmm kissé elkalandoztam amikor Louis lelökött magáról és felpattant lábaira.
-Niall, te honnan jöttél ki? Mármint láttam, hogy egy szobából,de ugye az nem a szüleidéé...vagy úristen!! Ti ott csináltátok? Azt a sunyi fejeteket. Soha nem gondoltam volna ezt rólatok, ha ezt megtudnák!
-Louis! Előre szólok, hogyha el mered valakinek ezt mondani neked véged. Vagy tudod mit? Elterjesztem az egész suliban, hogy te is buzi vagy...méghozzá hozzáteszem a kedvedért, hogy Harry a szívszerelmed...
-Oké megértettem. Nem fogom elmondani, de most már komolyan felnézek rátok.Ehhez még nekem se lett volna bátorságom...durvák vagytok és egyben betegek is, de ez tetszik! És tudjátok mit? Most ebben a pillanatba megesküszöm arra, hogy bárki is mer titeket csúfolni vagy szekálni én biztos nem fogom ezt hagyni hiszen rettentően imádjátok egymást és ez látszik rajtatok ahogy a másikra néztek. Komolyan én is vágyok egy ilyen kapcsolatra ahol a másik fél, ilyen szinten szeret engem és ilyen bizalommal fordulna felém. Ja, és iszonyatosan büszke vagyok rátok, hogy sok negatív dolog ellenére is így együtt tudtok lenni....Tudjátok csak ennyit akartam volna és akkor most megyünk is, hagyunk titeket érvényesülni, mármint ááá mindegy úgy értitek ahogy csak akarjátok. A lényeg, hogy imádlak titeket és majd valamikor találkozunk.
-Louis tudod, hogy mindig te maradsz a legjobb barátom!
-Köszönöm Liam. De tudod a barátoknak is lejár egyszer a garanciája. És egyet szeretnék még, hogy tudj! Én mindent megtettem értetek.
*5 órával később*
Reggel a csengő hangos zajára keltem és rohantam le rögtön a lépcsőn. Amikor az ajtóhoz értem egyetlen dolgot láttam a kukucskálón keresztül. Egy jelvényt ami a gyér napsütéstől kivilágította a szemem. A kilincsért nyúltam,de valami nagyon rossz előérzettel nyitottam ki a bejárati ajtót. Az ajtón túl kettő egyenruhás rendőr állt komoly fejjel lepillantva rám. Arcukról sütött, hogy nem jókedvükben jöttek ide, de akkor még is miért? A csekkek fizetve vannak és semmi rosszat nem követtem el egyszer sem életem során. Persze az udvariasság rögtön teret nyert magának és beinvitáltam a két rendőrt. Gyorsan leültettem őket a konyhapulthoz míg én felrángattam magamra egy pólót és társultam hozzájuk.
-Jó napot! Esetleg segíthetek önöknek?
-Ön Mr. Horan?
-Nem, sajnálom csak én vagyok azaz Liam Payne és a barátom Niall Horan.
-Igazából ön is tökéletes, ha ismeri Louis Tomlinsont.
-Persze, osztálytársam és egyben legjobb barátom, de miért mi van vele?
-Tegnap éjjel az utcán találtak rá összeverve. Elég kevés vagyis inkább iszonyat csekély esélye van, hogy túlélje a sérüléseit sajnálom.
-És most hol van? Vagy egyáltalán tudják az okát ennek az egésznek?
Igen, volt egy szemtanú aki hívott minket, mert sikerült elmenekülnie. Ő mondta el, hogy kettő srác verte őt agyon azért mert önöket védelmezte. Mármint, Louis Tomlinson kiállt önök mellett és ez a támadóinak nem tetszett ezért összeverték és késsel is beleszúrtak párszor.
-Ez nem lehet igaz...- és itt nem bírtam visszatartani magam. Iszonyatosan mélyről feltörő sírásban törtem ki és hagytam, hogy ellepjen a szomorúság. Ebből az egészből előre látom, hogy nem fogunk jól kijönni, de addig is reménykedjünk.

Fontos!!

Egy kis bejelenteni valónk lenne...Tudjuk, hogy megígértük az új részt, de *Klau* elutazott úgyhogy a rész is várat egy kicsit magára :/ Reméljük a bizalmatok felénk még megmarad, hisz a jövő hétre várhatóan össze tudunk hozni egy újabb bejegyzést :) Addig is kellemes nyári szünetet és élvezzétek,hogy sokat lehet aludni és úszni! Szeretjükazolvasóinkat!
Puszilunk mindenkit: *Ren* és *Klau*
(addig látogathatjátok új blogunkat is: http://foreverandalwaysbetogether.blogspot.hu/ )

Egy kis infó

Sziasztok! Ren-el megbeszéltük, hogy az oldal hamarosan a végét járja, mert amit kitaláltunk az után nem lehet igazán folytatni. Körülbelül 20+1 fejet lesz összesen. Hogy mikor is hozzuk a befejező részeket, még nem tudjuk, mert belekezdtünk egy újabb blogba ( http://foreverandalwaysbetogether.blogspot.hu/ ), de azért igyekszünk majd, hiszen itt van még majdnem az egész szünet. Csak ennyit szerettünk volna, mindenkinek további szép napot!:)